A Reuters úgy tudja, hogy megszakadtak a tárgyalások a Volkswagen és a Renault között, amik arra irányultak, hogy a két konszern együtt fejlesszen olcsó elektromos autót.
Partnerségre lépett a Reddit és az OpenAI, a hírre a csütörtöki piaczárást követően nagyot emelkedett a Reddit árfolyama.
Esik a blue chipek többsége a hazai tőzsdén, ennek megfelelően a BUX is lefelé vette az irányt. Mindeközben az európai részvénypiacokon is mérsékelten negatívra fordult a hangulat.
Ki ne emlékezne a 2021-es mémrészvény őrületre, amikor a Gamestop és az AMC vezetésével számos részvény produkált elképesztő emelkedést néhány nap alatt. Három évvel később ismét újjáéledt az őrület, miután a rali atyjaként emlegetett Keith Gill hosszas kihagyás után ismét aktív volt a közösségi médiában, ez pedig elindította a spekulációt a kisbefektetők részéréről. Az árfolyammozgások csak ezen a héten máris több milliárd dolláros veszteségeket okoztak a shortosoknak, az őrület azonban tartogat néhány kedvező lehetőséget azok számára is, akik nem kívánnak közvetlenül kitettséget szerezni ezekben a részvényekben, ezek közül a lehetőségek közül mutatunk most néhányat.
Kedvezőtlen hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül a Telekom vezeti az esést, a cég árfolyama már több mint 2 százalékkal került lejjebb, miután a csütörtöki zárást követően a vállalat bejelentette, hogy egy uniós rendelet módosítása miatt lemondják a május 23-ra tervezett részvény-visszavásárlási aukciójukat.
Lemondja a Magyar Telekom a május 23-ra tervezett részvény-visszavásárlási aukcióját egy uniós rendelet módosítása miatt – jelentette be tegnap piaczárás után a társaság. Az aukció során legfeljebb 24 milliárd forintnyi részvényt vásárolt volna vissza a vállalat a részvényesi készpénz-visszajuttatási program részeként.
Piaci átlag felett, 9 százalékkal bővült az AutoWallis Kiskereskedelmi üzletágának árbevétele az első negyedévben, miközben a társaság külön üzletágba rendezte év elején a mobilitáshoz kapcsolódó, az akvizícióknak köszönhetően tavaly bővült szolgáltatásait. Az AutoWallis Nagykereskedelmi üzletága által értékesített járművek száma elsősorban bázishatások és a tengeri szállítások nehézségei miatt csökkent, így a társaság árbevétele az első három hónapban 89 milliárd forinton, míg EBITDA-ja 4,8 milliárd forinton alakult - mindkettő visszaesést jelent a bázishoz képest. Az AutoWallis az idén összességében a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számol a jelenlegi makrogazdasági környezetben.
A Portfolio Investment Day 2024 konferencia keretében a legforróbb hazai, régiós és nemzetközi részvénysztorikat, valamint a kriptobefektetéseket vizsgáltuk meg profi előadóinkkal, és azt is megtudtuk, hogy az igazán nagy cápák mibe tennék most a pénzüket.
Nagy forgalommal mellett emelkedtek a Delta Technologies részvényei csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, az elmúlt két napban látott rali eredményeként pedig 2022 január óta nem látott szintre emelkedtek a vállalat részvényei.
Felülteljesített a nemzetközi átlaghoz képest a BUX a csütörtökön. A blue chipek emelkedését a Magyar Telekom vezette, a midcapek piacán azonban a Delta Technologies volt a nap sztárja: a cég részvényeinek árfolyama több mint 10 százalékos pluszban zárt.
Hatalmas vagyontömeg keresi a helyét a magyarországi megtakarítási piacon, sok a lehetőség, de idén már nehezebb lesz pénzt keresni, mint tavaly. Szakértőinkkel arról beszélgettünk a Portfolio Investment Day 2024 keretében, hogy hol vannak a legjobb lehetőségek.
A piaci szereplők már hosszú idő óta közelről figyelik, hogy hogyan rendezi át portfólióját időről időre a befektető legenda Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway. Nemrég kiderült, hogy min buktak nagyot legutóbb Buffették, most pedig azt is felfedték, hogy mely részvény a legújabb favoritjuk. Éppen ezért megnéztük, hogy mit érdemes tudni jelenleg erről a részvényről.
Felgyorsítja átalakulását a Toshiba, ennek következtében pedig akár 4000 munkahelyet is megszüntethet a cég Japánban.
A kereskedési idő felénél továbbra is a Magyar Telekom vezeti a hazai nagypapírok emelkedését.
Nagyot zuhantak az EasyJet részvényei csütörtökön, miután a légitársaság a vártnál nagyobb veszteségről számolt be pénzügyi évének első fél évében - írja a CNBC.
A Richter első negyedéves jelentése után megemelte a részvényre vonatkozó célárát az RBC Capital. A friss célár 31 százalékos felértékelődési potenciált feltételez a szerdai záráshoz képest.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.